top of page
Search

Lőoktatóink Angliában

  • Varga András
  • May 10, 2010
  • 2 min read

2010 május végén maroknyi, ám annál lelkesebb csapat vágott neki egy angliai utazásnak, melynek célja az volt, hogy az a sörétlövés oktatásának gyakorlati és elméleti oldalát még jobban elsajátítsák a résztvevők. A tanfolyamot az APSI(Hivatásos Sörétlövő Oktatók Nemzetközi Szövetsége) szervezte. Ez az utazás már mindannyiunk részére a második volt, korábban már mindannyian elvégeztük az APSI alap tanfolyamát melynek elvégzése feltétele volt a mostaninak. A tanfolyam a Yealveley Estate lőterén, Derbyshire megyében került megrendezésre, oktatóink Chris Miles az APSI titkára és Paul Bentley volt skeetlövő olimpikon, a Holland&Holland Lőiskola volt oktatója voltak. A korábbi kurzus középpontjában a biztonságos fegyverkezelés, annak oktatása és a kezdők tanítása állt, míg most az alapok még mélyebb elsajátításán, a fegyver méretre agyazásának módszerén és a versenyzők felkészítésén volt a hangsúly. A négy napos kurzus alatt az elméleti előadások és a gyakorlati foglalkozások váltogatták egymást, kisebb- nagyobb csoportokban, oktatóink felügyelete mellett egymást próbáltuk oktatni, így mindenkinek helyt kellett állni úgy, mint oktató, és mint oktatott is. A négy magyar résztvevőn kívül 3 ciprusi, 6 brit és egy norvég résztvevője volt a tanfolyamnak. Az oktatás után még egy napot töltöttünk Angliában, egy másik lőtéren az itthon nem forgalmazott Hull lőszereket teszteltük. Érdekesség volt a hazánkban ismeretlen 21 g töltettömegű 12-es kaliberű lőszer amit nagyon jól lehet alkalmazni az oktatásban, de akár a versenyekre való felkészülésben is mert enyhe visszarúgása miatt kevésbé fárasztó vele sokat lőni.

A képzés négy napja rávilágított arra és megerősített minket abban, hogy a sörétlövés esetében sincsen „nagy varázslat” mint bármely más sportágban sincs. A siker az alapok minél precízebb elsajátításán és aztán a gyakorláson múlik. Csak egy példa erre: egy Bentley úr által edzett a világ élvonalában versenyző skeetlövő napi több órát gyakorolja csak a fegyver vállhoz emelését… Hányszor halljuk egy-egy vadászaton itthon, hogy a hibázás oka a „lassú lőszer” vagy egyéb más technikai tényező volt? Biztosan mindent jól csinált a hibázó vadász és csak a lőszeren múlott? Véleményem szerint nem. Félre kéne dobni az elmúlt évtizedek alatt meggyökeresedett kifogásokat, hogy miért is nem találjuk el azt a fácánt vagy korongot. Az ok általában nem a fegyverben vagy a lőszerben keresendő. Hiába van a lövő kezében a legmárkásabb fegyver a legdrágább lőszerrel megtöltve, ha nem tudja, hogy mit kell vele csinálnia a találat érdekében. Ahhoz hogy a mozdulatokat megtanulja az ember, mint bármely más sportágban egy edzőre, oktatóra van szüksége. Én legalábbis biztosan nem kezdenék el ejtőernyőzni hozzáértő edző nélkül….

Recent Posts

See All
Ajánlott bejegyzések
Korábbiak

Tagság

Támogatóim
Edited Image 2014-10-21-17:57:34
bottom of page