Biztonság mindenek előtt!

Elöljáróban tisztázni kell, hogy mit is jelent a sokszor hallott, olvasott APSI rövidítés. Angolul Association of Professional Shooting Instructors, magyarul: Hivatásos Lőoktatók Szövetsége. A szövetség szervezésének gondolatát először 1997 augusztusában vetette fel nyolc közismert Egyesült Királyságbeli lőoktató. A találkozó elsődlegesen azért jött létre, mert a brit kormány a jogszabályoknak megfelelően megkövetelte, hogy minden lőoktató rendelkezzen valamilyen szakmai képesítéssel. Ebben az időben, annak ellenére, hogy az ország összes jelentős oktatója képzett és tapasztalt szakember volt, mégsem rendelkeztek semmiféle hivatalos képesítéssel. Ezen a megbeszélésen úgy vélték, hogy egyetlen már meglévő szervezet sem tesz eleget az elvárható követelményeknek. Valami újra volt tehát szükség, ezért más oktatókkal folytatott további tárgyalások után 1997 decemberében megalakult az APSI. Napjainkban az összes nagyobb lőiskola és a legtöbb elismert hivatásos edző is csatlakozott a szövetséghez. A szervezet büszkélkedhet több Európa- világ vagy olimpiai bajnok edzővel is, mint például Richards Faulds vagy John Bidwell. A szervezetnek az Egyesült Királyságon kívül is vannak tagjai Németországban, Dániában, Norvégiában, Svédországban, az USA-ban, valamint – amiért talán e cikk érdekes lehet a hazai olvasóknak – Magyarországon is.

A szervezet egyik legnagyobb feladata az volt, hogy kidolgozzon egy egységes biztonsági rendszert, amelyből minden oktatónak eredményes vizsgát kellett tennie ahhoz, hogy a szövetség felvegye tagjai közé. Ez az egységes rendszer a biztosíték arra, hogy a jeles társaság minden tagja képes megfelelő módszerrel és főleg biztonságos módon fegyvert kezelni és fegyverkezelést oktatni. Ezt a biztonsági tanmenetet azóta szinte etalonként tartja számon a szakma, és több más szervezet is használja. A társaság másik sajátossága az, hogy nem csak „steril”, azaz lőtéri körülmények között vállalják az oktatást, hanem – a világon egyedülálló módon – vadászatokon is, „éles” szituációkban. Az utóbbi években hazánkban minden vadászidényben történt néhány sajnálatos vadászbaleset, amelyek oka általában a szabályok megszegése. A gyakorló vadásznak ezért nem térképre, pszichológiai vizsgálatra és egyéb „álintézkedésekre” volna szüksége a saját és társai biztonsága érdekében, hanem olyan szabályokra, amelyeket a gyakorlás folyamán megtanul és alkalmazni tud még stresszhelyzetekben is.

A vad megjelenése a legtöbb, még a tapasztalt vadászok számára is helyzetnek számít, amit közismerten vadászláznak nevezünk. A lényeg az, hogy ilyenkor a vad elejtésének vágya a legerősebb inger, amely adott esetben elnyomhatja még a biztonságra törekvést is. A felelős szervek akarnak tenni a balesetek ellen, és ezért mindenféle hasznosnak tartott intézkedéseket vezettek be, azonban nem biztos, hogy ezekkel elérik a kitűzött célt. Gondoljunk csak bele, mennyivel biztonságosabb az a vadászat, ahol az eligazítás előtt ellenőrzik a részt vevők vadászjegyét, fegyvertartási engedélyét? Ugye, semmivel?... Reményeim szerint a közeljövőben – angol mintára – megalakuló magyarországi APSI szervezet is hatékony segítséget tud ajánlani a biztonságos fegyverkezelés és a használható lőtudás elsajátítására. Az alakuló szervezet további célja az is, hogy – mint az Egyesült Királyságban – a lőoktatókat egyfajta hivatalos minősítéssel lássa el, ahogyan például autóvezetést sem oktathat más, csak az, akinek erre megfelelő képesítése van. Gyakorló lőoktatóként nap mint nap szembesülök azzal, hogy hazánkban a sörétlövéshez – akárcsak a labdarúgáshoz – mindenki ért. Sok kezdő vadász, gyakorlatlan lövő készül fel jól-rosszul a vadászvizsga lövészeti feladataira tapasztaltabb, öregebb vadász segítségével. Ez még nem lenne baj, csak sajnos, sok régi vadász sincs teljesen tisztában az alapvető biztonsági szabályokkal.

A biztonságos fegyverkezelés oktatása általában annyiban ki is merül, hogy a fegyver legyen megtörve, ha nincs töltve. Ez így is van, de azt, hogy miért, és hogyan, már kevesen tudják. Nem beszélve arról, hogy a lövészet tanítása sem csak arról szól hogy „mennyit tégy elébe”. Ennél sokkal több. Attól pedig, hogy a vadász viszonylag eredményesen forgatja fegyverét, még nem biztos hogy jó oktató is lehet. Más dolog valamit tudni és más a meglévő tudást, ismeretet átadni. Magam is oktattam már olyan vadászvizsgára készülő vadászjelöltet, aki egy hozzáértő „szakember” szárnyai alatt maradandó halláskárosodást szenvedett. Úgy tűnik tehát, hogy még a saját egészségének a védelme sem alapvető fontosságú mindenki számára. Bízom abban, hogy a jövőben – akár jelen írásom hatására is – szükség esetén minél többen fordulnak hozzáértő szakemberhez.